Több ezer munkahely kerülne veszélybe a JP Morgan londoni befektetési részlegénél és egyéb nagy-britanniai kiszolgáló egységeinél, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról kiírt, három hét múlva esedékes népszavazás eredményeként kilépne az unióból - mondta pénteken a legnagyobb amerikai pénzügyi szolgáltató csoport vezérigazgatója.
Jamie Dimon, aki George Osborne brit pénzügyminiszterrel együtt vett részt egy üzleti fórumon a JP Morgan délnyugat-angliai szolgáltatási részlegénél Bournemouth-ban, kijelentette: Brexit esetén – vagyis ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból – a JP Morgan nem tudná ugyanazt az üzletmenetet folytatni Londonban, mint most, és ez állásokat is érintene. „Nem tudom, hogy ezer vagy kétezer munkahelyről lenne-e szó, de lehet akár négyezer munkahely is” – fogalmazott a JP Morgan vezetője, a cég nagy-britanniai telephelyein Brexit esetén valószínűleg megszűnő munkahelyek számára utalva. A JP Morgan londoni központjában jelenleg 16 ezren dolgoznak.
Dimon szerint ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, a JP Morgan számára nem maradna egyéb választás, mint teljes londoni üzleti modelljének átszervezése. A JP Morgan londoni részlege jelenleg akadálytalanul nyújthatja befektetési, kereskedelmi és egyéb szolgáltatásait a kontinentális EU-gazdaságokban honos ügyfeleinek, de Brexit esetén ezt a tevékenységi kört nem tudná maradéktalanul Londonból ellátni, az unióban maradó országok ugyanis kereskedelmi ellenlépéseket tehetnek Londonnal szemben, még akkor is, ha ez az ő érdekeiket sem szolgálná – tette hozzá.
Pénzügyminiszter: Munkahelyek szűnnek meg, ha kilépünk
George Osborne pénzügyminiszter ugyanezen a rendezvényen megtévesztésnek nevezte a Brexit-párti tábor azon érvelését, hogy Nagy-Britannia munkahelyek kockáztatása nélkül kiléphetne az Európai Unióból. Osborne szerint csak a brit szolgáltatási szektorban 400 ezer állás kerülne veszélybe. A londoni pénzügyi szektor kilátásait terhelő Brexit-kockázatokra szakértők és nemzetközi pénzügyi szervezetek is felhívták már a figyelmet.